"Meredek kontrasztok"

Franciaország

Ott-tartózkodás ideje: 2017. aug. 01.  - 2017. aug. 15. (14 nap)

0 hozzászólás I 166 látogató olvasta. Rögzítve: 2021. okt. 02. küldd el ismerősödnek
Oszd meg ezt az oldalt!
avatar cobranco Beszámolója

Cimkék: biciklitúra  bringatúra  cobranco  francia alpok  francia riviéra  kerékpártúra  provence  sport  túra  verdon kanyon 

Lélegzetelállító kalandtúra a Francia Alpokon át.Fókuszban a természet,égig érő hegyek,feneketlen kanyonok,azúrkék tenger,kristálytiszta tavak,zúgó patakok,az épített látványvilágot Provence ódon erődvárosai biztosítják.Az útról készített több részből álló,egyedi hangulatú,spéci kommentárral fűszerezett "roadmovie"-t ajánlom mindenki szíves figyelmébe.

A tartalomból:
Miután főhőseink kipihenték magukat a tengerparti tömegnyomorban,újra bevetik magukat a hegyek közé.Úgy jönnek szembe a sziklák,hágók,kanyonok,hogy alig győzik kapkodni a fejüket.Hamisítatlan hegyitúra következik,a díszletet továbbra is dél-Provence tájai biztosítják.



Útvonal:
Cagnes-La Pauron-Le Bar sur Loup-Pont de Loup-Loup szurdok /St.Annoux-Cascade Courmes-Saut de Loup-Bramafan/– Coursegoules (1027 m) –Bezaundun les Alpes- Bouyon (638 m) –Le Brock-Pont Charles Albert- Saint-Martin du Var (130 m) –Pont Durany- Vésubie szurdok – Saint-Jean-la-Riviére (293 m)-Lantosque

Túrabeszámoló:
Az előző rész végén úgy búcsúztam, hogy „ekkor még nem sejtettük…”, na most ennek a sokat sejtető félmondatnak a kifejtése következik. A tengerpartról 19:40-kor elindultunk a Loup szurdok irányába, hogy éjszakai szállást találjunk, de a nagyváros (Cagne-Sür-Mer) nem engedett, fogságba estünk, eleinte csak keringtünk, mint cellába zárt rab, nem találtuk a helyes irányt, majd nagy nehezen kitaláltuk merre kell menni, az óriási forgalomban.

Már jó ideje félhomályban tekertünk, mikor végül 20:15-re sikerült a jó irányt megtalálni ami egy félig ipari területen vezetett át, és meg is álltunk szétnézni, nem lehetne egy telephely környékén elvackolni, mert a következő nap szombat lesz, így nem várható mozgás. Végül nem volt jó a hely emiatt tovább mentünk, majd elvétettük az irányt, de visszafordultunk, majd jött egy 10%-os fél km-es etap, amit nem nagyon kívántunk és ekkor már szinte teljesen sötét is volt. Végül a Loup szurdok bejáratát 20:50-re értük el, ahol egy bal oldali kis völgybe le is gurultunk, de ott még turisták autói, kutyák, meg emberek is voltak emiatt visszamentünk a szurdokba vezető útra, és elindultunk felfelé, innentől burleszkbe illő kínlódás kezdődött. (csak azért írom le részletesen, mert erről videó egyáltalán nem készült) Nem sokkal később jobbról egy kemping következett, ami teljesen kihaltnak nézett ki, valószínűleg nem üzemelt.

Közben esni kezdett az eső, de nem lankadtunk. További 1,2 km múlva előkerült a következő kemping, ahol olyan hangosan szólt a zene, hogy szóba sem jöhetett, mert nem tudtunk volna pihenni, na itt annyi autó meg sátor volt, hogy már nem is kempingnek, inkább városnak tűnt. Tekertünk még 500 m-t, utána balról újabb kempingre lettünk figyelmesek, de ez csak lakóautós kuncsaftoknak kínált szolgáltatást. Közben Cobranco egy jobb oldali kis, sorompóval elzárt úton felsétált, de az sem volt megfelelő, így ismét haladnunk kellett felfelé. Közben volt még egy – az út jobb oldala feletti - elhagyott ház, aminek környékét szintén megnézte Cobranco, de az sem nyert díjat. Ahogy tekertünk felfelé a vaksötétben a teljesen szurdokossá vált völgyben, balra egy meredek út vezetett lefelé, a bejárata nagy kövekkel elzárva, és több tiltó tábla is jelezte, itt persona non grata a státuszunk, de a túratársam csak lement és megnézte, majd borús ábrázattal közölte, ez sem jó, mert magánterület, ekkor már 21:15 felé járt az idő. Elkeseredésünkben innen még 1,5 km-t haladtunk felfelé, de vissza kellett fordulni, mert oly’ szűk lett a völgy, hogy az esélyek nullához tartottak a táborhely találás témában. Kínunkban visszagurultunk 3 km-t és a szurdok peremére vezető út torkolatánál gondolkodtunk azon, vajon felmenni jó ötlet lenne-e, így 21:45-kor, de ezt is elvetettük és még lejjebb gurultunk 1,5 km-t, ahol egy épület és a hegyoldal közötti szűk részt vizslattunk, de ez se jött be.

Újabb 500 m gurulás után megérkeztünk ahhoz a kis levezető úthoz, ahol legelőször próbálkoztunk, de akkor még kutyák, emberek mozgása elriasztott, most újra lementünk, beljebb hatoltunk és jobban szemügyre vettük a területet, de a tiltó táblák miatt visszafordultunk és újfent a főúton találtuk magunkat és újra elindultunk felfelé, ahonnan az imént gurultunk le. A hangos kempingnél hezitáltunk egy kicsit, - úgy 22:30 körül, - hogy mégis be kellene menni, de nem tettük, és másztunk újra felfelé, 22:40-re megint a balra meredeken lefelé vezető – nagy kövekkel elzárt – útnál voltunk, ahova Cobranco megint lement szétnézni. És amikor újra feltűnt, azt mondta ez a hely mégis jó lesz, mert nem magánterület, hanem a tengerparti városokat vízzel ellátó infrastruktúra van lent, ami mellé a sátrat fel tudjuk állítani.

Szóval így sikerült 22:50-re megtalálni a táborhelyet, amire már nem is számítottunk. A hosszúra nyúlt leírás azt a célt szolgálta, hogy valamennyire bepillantást engedjen a táborhely keresés rázósabb részleteibe, a vadkemping árnyoldalait is megvilágítsam, hiába tűnik ez képzavarnak. Lent a Loup partján egy szivattyúház szerűség melletti, beton placcra tettük a sátrat. Ez a szerűség egész éjszaka kluttyogott, lötyögött, böfögött, locsogott, földöntúli hangokat hallatott, de aludni jól lehetett mellette, amire nagy szükségünk is volt az esti izgalmak után.
8. nap (2017.08.26. szombat 95,2 km 1.579 m szint)
Reggel – az esti viszontagságok ellenére – frissen ébredtünk és ekkor tudtunk szétnézni a környéken, s láttuk, hogy ez a környék kiránduló paradicsom lehet, több tűzrakóhelyet találtunk, mindenfelé kijárt ösvények rajzoltak ismeretlen jeleket a füves bokros tájra. A szokásoknak megfelelően elkészültek a fényképek, videó snittek, és némi közjáték is lezajlott, melynek alanyai azok a kütyük voltak, amiket már 7 napja hurcoltam a táskában, és csak az alkalomra vártak, hogy megmutassák magukat, vagy inkább Cobranco megörökítse őket.
Az egyik egy kis karóra féleség volt, amire nem terveztem beállító gombokat, így felmerülhet a kérdés, hogyan lehet beállítani. Nagyon „egyszerűen”, van benne egy gyorsulás érzékelő, a program felismeri az egy és két-koppintást, mindhárom koordináta mentén (X,Y,Z) és már csak program kérdése, melyik irányú koppintásra mit csináljon, a videón meg lehet tekinteni a működést. Most, mikor e sorokat írom, ezt az órát használom, már hetek óta, mert a régi órám (2001-es gyári) haldokolni látszik. A másik kütyü is tartalmaz gyorsulás érzékelőt, de ebben GPS és mikro SD kártya is van, fel lehet fogatni a vázcsőre és az út egyenetlenségeit hivatott mérni. Az SD kártyára rögzített adatokat otthon google térképre rá lehet varázsolni és már látszik is hol van probléma az út folytonosságával. (Remélem Cobranco ide beteszi a vonatkozó képet, aminek adatait az 5. napon 2017.08.23.-án rögzítettem, útban a tengerpart felé.) Magyarországon nem nagyon lehet használni, mivel minden út olyan ramaty, hogy a térképen – az útvonal mentén - mindenhol „bimbók” keletkeznek (persze ez enyhe túlzás, mert programból állítható, mekkora rezgések felett kerüljön jelölő a térképre) . Még talán annyit, hogy ezeket a kütyüket magam találom ki, magam tervezem, programozom, építem, ha valaki úgy érzi, hogy ezek felesleges dolgok, azt is el tudom fogadni, de azért megosztom az életlátásomat: nem a cél a fontos, hanem az oda vezető út, márpedig én ezen az úton sokat tanulok. Ezek a valamik általában télen születnek, mikor nincs lehetőség – számomra – a kerékpározásra a hideg miatt.

Na, de térjünk vissza a bringatúra sodrába, és induljunk is neki a történet fonalának gombolyításának! A sátorbontás után feltoltuk a közel 20% meredekségű úton a gépeket, és 8:40-kor elindultunk a Loup szurdokban felfelé. Eleinte ismerősek voltak a kanyarok, hiszen este már 3 km-t mentünk itt, de nappal azért mégis más, mivel a környezet részleteit sokkal jobban tudtuk érzékelni. Rögtön feltűnt a pompás helyi bringás élet, ötösével jöttek a csapatok felfelé, lévén hétvége volt. Ja, a terv: a Loup szurdokon végig menni, majd kelet felé fordulva elérni a Var folyó völgyét Nizzától északra kb. 18-19 km-re, majd a Var baloldalán lévő Vesubier kanyonba feljutni ameddig tudunk. Ha valaki – ne adj isten – megnézi a térképet és azt mondja, hogy ezt egyszerűbben is meg lehetett volna oldani, ha a tengerparton mentünk volna még kb. 10 km-t akkor a Var völgyén is felmehettünk volna a Vesubier szurdokig. Igen, ez igaz, de 3 éve már jártunk a Var legalsó folyásánál és jól meg is szívtuk, mert ott nincs egyéb, csak 15 km hosszan lehangoló ipartelepek, most ezt el akartuk kerülni. A Loup szurdok alsó része szűk látványos völgy a meredekség az első öt km-en 1-2 % körüli, kb. 6.5 km után észak felé fordult az addig nyugati irányú út. A kanyar után igen látványos sziklafalak hívták fel magukra a magasságukkal és meredekségükkel a vándorok figyelmét, majd 10 km-nél elértünk egy kereszteződéshez, ahol 4 út találkozott. Nehezen azonosítottuk a követendő irányt, de mégsem arra indultunk, mert meg akartuk nézni Pont Du Loup települést, ahol a II. világháború mementójaként a felrobbantott vasúti viadukt égbetörő beton pilonjai éktelenkedtek. A látvány befogadása után visszatekertünk az elágazáshoz, és egy kis parkocskában végre 10 óra körül megreggeliztünk, majd továbbálltunk. Az eddigi szelíd emelkedése 6%-ra nőtt, viszont látvány ügyileg tovább javult, jobbra tőlünk meredek sziklafal, baloldalunkon a mély szurdok, míg annak túloldalán szintén függőleges sziklafal.

Aztán alagúttal gazdagodott az élmények tárháza, sőt megjelent a „cascade”, vagyis a vízesés. A szurdokból lentről, kanyoning túrázók kurjantásait hozta a szél, majd Cobranco az egyik kanyarban eltűnt, én megálltam és vártam. Mivel előre nem szólt, hogy meg fog állni, először arra gondoltam, csak akkucsere, vagy valamilyen előre nem tervezett látványosság megörökítése késlelteti, de csak nem tűnt fel. Nem volt sok kedvem a 6% emelkedőn 1-2 km-t visszagurulni, így vártam, végül feltűnt és kiderült, hogy ahol megállt, ott volt a „farkas ugrás” nevű valami, ez azt jelentette, hogy ott volt a legkeskenyebb a szurdok, és még vízesés is fokozta a látványt. Ahogy elhagytuk ezt a területet, szemben a Cheiron gerinc 1.600-1.700 m magas falként állta el a Loup szurdok útját, persze a Loup folytatódott nyugat felé, de mi némi meredeken való kínlódással 660 m magasságban kelet felé fordultunk. Az említett gerinc 1.200 m felett teljesen kopár sziklás képet mutatott, valószínűleg a nagy szárazság miatt nem maradnak meg rajta a növények. A hőmérséklet már régen nem a kellemes tartományba tartózkodott, lehet mondani, majdnem megsültünk, de azért a látvány kárpótolt a kellemetlenségekért.

A kanyar után eleinte nyílt területen haladtunk, majd pompás erdőben kapaszkodtunk tovább, a meredekség eleinte 6-7%, majd 5-6 %-ra mérséklődött, és így közeledtünk a Cheiron gerinc keleti letöréséhez, amikor 970 m magasságban megláttuk Coursegoules település velünk szemben a hegyoldalban. Olthatatlan vágy kerített hatalmába, hogy 40 C melegben 10%-os emelkedőn megközelítsük majd szétnézés után tovább induljunk. Innen nem messze értük el az 1.015m-es hágót és megkezdtük az ereszkedést. Egy-egy visszafordítós kanyarból visszatekintve igen ronda viharfelhőnek látszó pamacsokat vettünk észre, ami nem volt túl jó előjel, hiszen 3 éve is a Var völgy környékén kapott el minket a nagy eső. A táj erősen szikkadt, kiszáradt arcát mutatta, ebből arra is lehetett következtetni, hogy hosszú idő után akár jöhet a frissítő eső is, de arra is, ha régen nem esett, miért pont most esne, és mi utóbbi teória megvalósulását szerettük volna látni. A gurulás jó hosszúra sikeredett és a távolban kelet felől feltűnő hegyek látványa is inspiráló volt, bár én már egy kissé eléheztem, így örömmel konstatáltam, mikor három órakor begurultunk Buyon-ba, hogy itt bizony ebédre is sor fog kerülni. A városka főtere tiszta középkori érzetet árasztott, mintha 500 éve nem lettek volna felújítva az épületek, némelyik vakolat nélküli sziklából összetákolt benyomását keltette, és az elmaradhatatlan főtéri kutat is megtaláltuk. A település a hegygerinc végére épült emiatt az út 180 fokos fordulatot vett, mielőtt megindult volna lefelé, mi viszont nem indultunk rögtön tovább, mert a visszafordítónak helyt adó 1000 éves kápolna szomszédságában végre megebédeltünk, majd 16:00 körül kezdtünk cihelődni. Indulás után érzékeltük, hogy szerencsére a feltámadó szél szétfújta a vészt jósló felhőket.

A szemben lévő hegy oldalában vezető útról még jól szemügyre vettük Buyon-t, majd keleti irányban eltávolodva tőle megérkeztünk a Var folyó völgyének peremére. A szép vonalvezetésű, jó kilátásokban gazdag úton élvezet volt tekerni és még a három évvel ezelőtti túránk útvonalát is felismertük az L’Esteron folyó túloldalán, a penge helyen fekvő Gilette-el egyetemben. A Var völgyének tetején eleinte dél felé haladtunk, pedig a híd az L’Esteron-on és a Var-on is tőlünk északra volt, aztán még el is néztünk egy leágazást Le Broc településen és ahelyett, hogy észak felé haladva vesztettünk volna szintet, tovább haladtunk szinten, dél felé. Szerencsére sikerült La Combes városkában találni egy utacskát, ami végül jónak bizonyult, de kb. 6-7 km utat pluszban tettünk meg. Közben eszünkbe jutott, hogy a következő nap vasárnap, tehát még boltot is kell keresnünk a Var-on történő átkelés után, ami nem jött ki túl jól, mert először felmentünk északra az L’Esteron-on való átkeléshez, majd átkeltünk a Var bal partjára, onnan megint dél vettük az irányt, miközben a délutáni cél észak felé várakozott ránk. Az átkelés után kb. 3 km-t haladtunk dél felé erős pofaszélben, majd Saint-Martin du-Var-ban sikerült megejteni a bevásárlást. Ezután fordultunk északi irányba és 18:30-ra értük el a Vesubier szurdok bejáratát.

Innen az volt a célunk, hogy a völgytalpon haladva felérjünk olyan régióba, ahol táborhelyet találhatunk, mivel a következő délelőtti cél a szurdok peremútján visszajutni a Var völgyébe. A kanyon kelet-északkelet irányban indult, mindkét oldalról meredek sziklafalak között, de a szélessége még nem okozott bezártság érzetet, és még kerékpár sáv is boldogított 1-2 km hosszan. Ahogy a kanyon szűkült, úgy ment össze az út is, kerékpársáv pedig teljesen megszűnt, és közelítettek ránk a fehér mészkő sziklából álló falak. A kanyon ahogy kanyargott, a nap lemenő sugarai fantasztikusan megvilágították a felsőbb régiók köveit, így adva élményeket a megfáradt vándoroknak. Úgy 5-6 km után az út már szinte csak 1,5 sávossá degradálódott, többször csak alagútban lehetett megoldani a nyomvonalának vezetését. A kanyon alsó részén 1-2%, míg feljebb 3-4% emelkedést mértem, ami igazán kellemessé tette a haladást. Még nem volt 19:45, amikor elértük az előzetesen kitűzött célt, a néhai villamos hídját, mely a völgy kiszélesedésénél ívelt át a folyón. Itt lett egy kis dilemma, mert innen nem messze indult a következő napi utunk, fel a Vesubier párkányára, de oda nem mehettünk, mert táborhely ott biztos nincs. Na, ez volt az a pont, amikor „déja vu” kezdett kísérteni, amikor újra az előző napi kínokat kezdtük felidézni. Cobranco lement szétnézni a folyó jobb partján induló út környékén, de nem talált értékelhető helyet, emiatt tovább mentünk felfelé a völgyön. Mi csak tekertünk, tekertünk, egyáltalán nem tűnt úgy, hogy a környéken bármit sikerülhet találni, aztán egyszer csak leltünk egy profi vacsorázó helyet, amit ki kellet hagyni mert a táborhely keresés volt az elsődleges, miközben már erősen szürkülni kezdett. Innen még kb. 1 km-t tettünk meg felfelé, amikor bal felé egy murvás út indult lefelé a fák között, az út torkolatát nagy kövek zárták el az autók elől.

Több se kellett Cobranconak, hirtelen leszaladt és pár perc múlva örömmel újságolta, hogy lent a folyóparton pompás táborhelyek sorakoznak egymás mellett, nekünk csak választani kell közülük. Ennek hallatán igen megkönnyebbültem, mert már nem nagyon bíztam a sikerben és féltem az előző esti, éjszakai kóválygás megismétlődésétől, hiszen a környezet nagyon hasonló volt. A nagy öröm közben kitaláltuk, menjünk vissza a vacsorázó helyre és kényelemben költsük el kaját, a gondolatot tett követte. Vacsora után 21:30-kor értünk a már felderített helyre, ahova kb. 20-25% meredek murvás út vezetett, amin csak nehezen sikerült letolni a bringákat, de sikerült.

Este tízre már állt a sátor, néhány telefon haza, meteorológia jelentés nézegetés akku töltögetés és már aludtunk is. Ezen a napon is nagyon látványos környezetben vezetett utunk, és a következő napra erre számítottunk, hiszen továbbra is a Vesubier kanyon volt a tervekben, csak nem a völgytalpon haladva, hanem a – lentről végeláthatatlan – sziklafal tetején.
Értékeld az élménybeszámolót!
0 (0 szavazat)
Lépj be az értékeléshez!
Hozzászólások:

Még senki sem szólt hozzá a témához!

Ahhoz, hogy hozzászólhass válaszd a belépést vagy regisztrálj, ha még nem vagy tagjanik közt!

Az élménybeszámolóhoz tartozó

album

Ajánljuk

még figyelmedbe

Magyar  Română  Slovenčina