Verdon-kanyon (Franciaország)

Ott-tartózkodás ideje: 2017. aug. 01.  - 2017. aug. 15. (14 nap)

0 hozzászólás I 117 látogató olvasta. Rögzítve: 2020. nov. 14. küldd el ismerősödnek
Oszd meg ezt az oldalt!
avatar cobranco Beszámolója

Cimkék: biciklitúra  bringatúra  cobranco  francia alpok  francia riviéra  kerékpártúra  provence  sport  túra  verdon kanyon 

A Verdon-szurdok, vagy ahogy emlegetni szokták az „Európai Grand Canyon” földrészünk talán egyik legütősebb természeti látványossága,de bejárása sportszempontból is kihívás.

Lélegzetelállító kalandtúra a Francia Alpokon át.Fókuszban a természet,égig érő hegyek,feneketlen kanyonok,azúrkék tenger,kristálytiszta tavak,zúgó patakok,az épített látványvilágot Provence ódon erődvárosai biztosítják.Az útról készített több részből álló,egyedi hangulatú,spéci kommentárral fűszerezett "roadmovie"-t ajánlom mindenki szíves figyelmébe.



Útvonal:
Route des Cretes:/D23/:La Palud sur Verdon--Bau Beni-Chalet de la Maline- Ravine de Charencon du Verdon (1.320 m) -Belvedere d'Escales-Belvedere de la Carelle-Auberge Des Cretes-Camping la Grand Canyon

Túrabeszámoló:
Viszonylag korán keltünk majd egy hirtelen reggeli és rövid pakolás után már fél 9-kor úton is voltunk. A sátorbontás és egyéb szokásos tevékenységek ezen a reggelen elmaradtak, mert egy félnapos üres bringás etap volt a terv. Az előző napi sietségnek az volt az oka, hogy elérjük a Verdon-kanyon déli oldalán futó látványos úthoz közeli kempinget La Palud sur Verdon-nél.

Az előző napi leírásból kiderült a szorgalmas olvasók számára, hogy elértük-e a kempinget, az új olvasóknak – bár nem tudom indokolt-e a többes szám – pedig most írom, hogy elértük, sőt fürödni és enni is tudtunk, bár ez utóbbit már vak-sötétben a porban ülve. Cobranco teljesen pőre kerékpárral vágott neki a nagy kalandnak ígérkező félnapos túrának, míg én egy hátsó táskát fennhagytam, kajáknak, leveknek, ruháknak. A többi lomot az árnyékban lévő sátorban tároltuk és reméltük, hogy mire délután visszaérünk – a túra további részében szükséges – élelmek túlélik a meleget. Még indulás előtt kifizettük a nem túl magas díjat a kempingben, ami fejenként 6 euro volt. Úgy terveztük, hogy kempingből nyugat felé indulva – La Palud sur Verdonnál – letérünk a D952-es útról a D23-asra, és az óra járásával ellentétesen tesszük meg a kört, bár az út felétől behajtási tilalom van ebből az irányból. Az ok ami miatt mégis emellett a rendhagyó irány mellett döntött Cobrancó, az az volt, hogy így a látványos szurdok végig az utunktól jobbra fog esni, tehát a kamera képébe nem fognak betüremkedni a szembejövő autók.

A terv szép volt, de valamilyen oknál fogva nem nyugatra, hanem keletre indultunk el, a normál irányú körüljárásnak megfelelően, amit Cobranco csak kb. 2 km után szúrta ki, és már fordultunk is vissza. Újra elmentünk a kemping előtt, megnéztük nem lopják-e éppen az elemózsiát, majd megnyugodva mentünk fel a faluba a 10%-os emelkedőn és igencsak kellett mereszteni a szemünket, kiderítendő merre is kell letérni, de kis hezitálás után megtaláltuk az utunkat. Eleinte egy kis lejtő, majd kis emelkedő után újabb – már hosszabb, meredekebb - lejtőn leküzdöttük magunkat 929 m-ről 805 m-re, ami nem volt teljesen komfortos, mert reggel még csípős volt a levegő. Az egész félnapi túránk legalacsonyabb pontja ez volt, innen már csak felfelé vezetett utunk, de nem is a száraz számok jelentették a lényeget, hanem a látvány. A Verdon az évmilliók alatt brutálisan mély kanyont vágott a mészkőbe, amit méltán neveznek az európai grand-kanyonnak. Az utunk az egyre mélyülő - hihetetlen hófehér, függőleges sziklák alkotta - kanyon peremén kanyargott, muszáj volt lépten nyomon megállni fényképezni, csodálni a természet alkotta formákat. Előre tudtuk, hogy a hágó valahol 1.300 m felett lesz, és kb.600 m szintet fogunk leküzdeni, miközben a maximális meredekség 12-13% között állapodik meg. A korai indulás miatt eleinte szinte nem volt autóforgalom, de közben ideértek a buszos turisták is. Nagyon furcsálltuk, - és akkor még finoman fogalmazok -, hogy a keskeny kacskaringós útra beengedik ezeket a monstrumokat bár az útnak ez a része még kétirányú volt. Szerencsére nem menet közben találkoztunk velük, hanem állás, nézelődés közben előztek meg. A kanyon túloldalán jól kivehetően vezetett a déli út, amit azért vetett el Cobranco, mert nem végig a kanyon szélén halad, hanem többször is eltávolodott a szép látványt kínáló területről, be az erdőbe.

Mi 900 m magasságban egy észak felé kiszélesedő völgy résznél értük el azt a pontot, ahonnan már tilos volt tovább menni, de a terveink miatt ezzel nem sokat törődve behajtottunk a tilosba. Ebben a magasságban volt egy turistaház, és/vagy szálloda, ahonnan több turistaút is indult le a kanyonba, hiszen ezen a részen nem függőleges falak határolták, hanem járható lankák. Innen pazar kilátás nyílott a szembe lévő oldalon futó D71-es út mellett kialakított hotelra, amit teljesen a szakadék szélére ragasztottak. Mi már a kanyonban futó folyó szintje fölött voltunk 360 m-rel, de tudtuk, hogy ennek majdnem kétszerese a maximális mélysége. Nagyszerű volt a környezet szín-összeállítása, a szokások kék ég, ragyogó napsütéssel, a domboldalakon zöldellő növények, melyek között véletlenszerűen eloszló barna foltok jelezték a szárazság miatt haldokló növényzet jelenlétét, és a kanyon hófehér sziklái, valamint a mélyben a világoskék víz járult hozzá a kompozíció egészéhez. Hiába volt az út egyre meredekebb, de a látvány annyira lefoglalt, hogy a fizikai nehézséggel nem törődve hajtottunk tovább. Újabb és újabb kanyarok követték egymást, mindből más - eddig nem látott - részletet vehettünk szemügyre, más arcát mutatta a szurdok. Néha-néha idétlen közjátékokat is beiktattunk, mint pl. azt amikor a fakó keselyű hangját próbáltam utánozni, amiről utólag kiderült – legalábbis számomra -, hogy nem is volt annyira rossz, mert csapatostul megjelentek az addig Cobranco által megénekelt nagyon ritka madarak.

Aztán szép lassan elértünk oda, hogy a túloldali út lyukas falú alagútját – galéria – is szemügyre vehettük, sőt már láthatóvá vált a délről érkező Artuby folyó által vágott mély kanyon is, ami a Verdon kanyonba csatlakozott ott, ahol utóbbi nyugat felé kanyarodott. Ezen a folyó völgyön egy híd ível át, mely messze földön híres, mi sajnos ekkor még csak az aszfaltját láthattuk, de reménykedtünk benne, hogy utunk fordulása után megpillanthatjuk a szerkezetét is. Ezután még alagutat is meghódítottunk, ami nem volt veszélytelen, - de felgyújtottuk az első lámpákat - mivel még mindig szembe mentünk a forgalommal és az autósok nem számítottak ránk. Szerencsére a forgalom nem volt jelentős és probléma nélkül értük el a hágót, 17 km-nél 1.312 m magasan (GPS-em szerint), ami nem volt nagy durranás, szinte észre sem vettük, csak abból érzékeltük, hogy 10% lejtő következett és közben kikerültünk a közlekedés rendjének megzavarására szövetkezett túrázók köréből, mivel innen már kétirányúvá vált az út. Lefelé gurulva lépten-nyomon meg kellett állni (5-6 helyen), mert tobzódtak a szuper kilátó pontok, ahonnan a peremről lehetett szemügyre venni a kanyon kiszélesedő és brutál’ mély árkát, itt tényleg 700 m-rel alattunk folyt a Verdon, itthon ellenőriztem a térképen. Igaz, nem volt egyszerű megközelíteni azokat a helyeket, melyek kilátással kecsegtettek, mivel a népek igen nagy számban tették tiszteletüket. Élvezetes gurulásban volt részünk a nem teljesen tökéletes minőségű úton, ahol a hosszú egyenesekben még utoljára jól szét lehetett nézni. Az utolsó megállás látványa volt talán a legpompásabb, kb. 830 m magasságban, ahonnan a hosszában lehetett a szurdokon végiglátni dél felé, sőt az előbb említett Artuby híd is innen látszott a legjobban, bár még így sem tökéletesen. Még az előző esti feleslegesen legurult, majd visszamászott 100 m-es útszakaszt is látni véltük tőlünk 1 km-re északra (ezt is ellenőriztem itthon és igen, Cobranco szeme és helyismerete nem tévedett).

Legurulva a főút mellé, - ahol a D23 és a D952 találkozott a kempingtől keletre – egy hangulatos kisvendéglőre leltünk és némi tanakodás után be is mentünk, sőt nagyon jóízű ebédet is ettünk, ami a sok száraz táp után kifejezetten jól esett. Az étek sült bárány borda volt, sült krumplival és valamiféle salátaszerűséggel, amit egy kis kerámia edényben szolgáltak fel, voltak benne ismeretlen zöldségek (talán padlizsán is), le volt öntve tejszínes lével a tetején reszelt sajt, az egészet pedig kemencében megsütötték és forrón tálalták. Valami isteni finom volt minden, egy kis söröcskével leöblítettük, némi eurót is hagytunk ott, majd visszagurultunk a kempingbe, valamivel 14:00 óra előtt. Ott egy gyors (?) sátorbontás és pakolás után már készen is álltunk a nap második felében ránk váró kalandokra, de ez már a következő rész tartalma lenne, így befejezem, illetve itt elvágom a történet fonalát, a gombolyításra még várni kell.
Értékeld az élménybeszámolót!
0 (0 szavazat)
Lépj be az értékeléshez!
Hozzászólások:

Még senki sem szólt hozzá a témához!

Ahhoz, hogy hozzászólhass válaszd a belépést vagy regisztrálj, ha még nem vagy tagjanik közt!

Az élménybeszámolóhoz tartozó

album

Ajánljuk

még figyelmedbe

Magyar  Română  Slovenčina