adriaonline_játék (Az ismeretlen Pó-delta: Albarella, Ferrara,

Olaszország

Ott-tartózkodás ideje: 2008. máj. 01.  (1 nap)

0 hozzászólás I 5 210 látogató olvasta. Rögzítve: 2010. máj. 25. küldd el ismerősödnek
Oszd meg ezt az oldalt!
avatar hellotourist Beszámolója

Cimkék: adriaonline_játék  Albarella  előszezon  Ferrara  Pó-delta  Ravenna  Velence 

Évről-évre magyarok százezrei özönlenek az olasz tengerpartra, de a többség nem megy túl Velencén. Mi még egy órát utaztunk délnek, hogy felfedezzük az Albarella nyaralószigetet, a titokzatos Pó-torkolatot, és ha már ott voltunk, megnéztük a ravennai mozaikokat és Ferrarát, az egyik legszimpatikusabb olasz várost.
Elmentünk mellette

Az észak-olasz tengerpart kicsit mindig mostohagyerek volt nálunk, és amikor néhány évvel ezelőtt pár napot eltöltöttünk Grado strandjain, csak megerősítést nyertünk, hogy nem nekünk valók a kilométer hosszan húzódó színes napernyők, a langyos, zavaros víz és az egymás kipárolgásában napozó emberanyag.

gy amikor arrafelé autózom, kevés kísértést érzek, hogy le kellene térnem Bibione vagy Caorle irányába, ellenben a Velencétől délre fekvő terület, középen a Pó folyó mindig is kellőképpen rendhagyónak tűnt furcsa hangulatú településeivel, kaotikus folyó- és állóvizeivel, burjánzó vegetációjával. Ráadásul általános iskolás tanulmányaimból is emlékezetes volt a földrajzot oktató Éva néni, vele együtt a deltatorkolat és annak tipikus példája: a Pó.

Így aztán arra jártamban-keltemben mindig is sóvárgó szemmel néztem a főútról keletre elterülő tájat, reménykedve, hogy egyszer majd lesz alibim rendesen körülnézni itt.

A nap tippje: filléres tengerparti szállások előszezonban

Az alibit pedig az a tavalyi véletlen felfedezés szolgáltatta, hogy előszezonban filléreként lehet minőségi apartmanokat bérelni az olasz tengerparton. A tenger hőfoka persze még hagy némi kívánnivalót maga után, de pihenésre vagy kulturális turizmusra több mint ideális az a megoldás, amikor a háromcsillagos szállás éjszakája kijön fejenként mondjuk kétezer forint körüli összegből. Merthogy kijön.

Aztán ilyenkor már csak az van hátra, hogy az ember meggyőzze a családját, hogy optimálisabb megoldás nem létezik, mint a Pó torkolatánál levő nyaralósziget, az Albarella.

Az Albarella sziget

A Pó-delta egyik lényege, hogy nem lehet megmondani, hogy hol végződik a tenger, és hol a szárazföld, így aztán a sziget fogalma is némileg átértékelődik. Az Albarellára mindenesetre egy hosszú töltésen és egy rövidke hídon lehet bemenni. Ha valaki a térképen keresi, akkor a Velence-Ravenna tengerparti főút Rosolina településével egyvonalban fogja megtalálni a vízben.

Azt viszont a térkép nem sejteti, hogy miféle helyről is van szó. Odaérkezve mi is meglepődünk egy kicsit.

A várt néhány apartman és nyaraló helyett ugyanis egy három kilométer hosszú, cirka egy kilométer hosszú zárt szigetet találunk itt, külön recepcióval, jachtkikötővel, golfpályával, úszómedencés, kilométeres homokos stranddal, önálló belső közlekedési infrastruktúrával: bérelhető elektromos autókkal és kerékpárokkal.

Valamiért a járdákat elfelejtették, így aztán elég hülyén érezzük magunkat, amikor nekiállunk gyalogosan felderíteni a terepet. Merthogy a fentieken kívül is van mit.

Hogy pontosan hogyan is néz ki az Albarella csúcsidőben, azt csak sejteni lehet, az előszezonból arra lehet következtetni, hogy a főszereplők itt a hazaiak lehetnek: az igényes, gondozott kertű, jellemzően külön medencével ellátott nyaralóházak előtt ugyanis szinte csak olasz rendszámú autók állnak, mi több, az étteremben is erősen hadilábon állnak az idegen nyelvekkel.

A mi apartmanunk egy sima háromcsillagos szállás, teljesen korrekt és teljesen átlagos felszereléssel, de aki nem elégszik meg ennyivel, bérelhet víz melletti házat is, vagy akár külön úszómedencés kérót is.

Előszezonban bárkinek ajánlani tudjuk, aki pihenni szeretne a vízparton – a tenger május elején még hideg volt, de pár perc elejéig már be lehetett merészkedni – vagy szállást keres a környékbeli csillagtúrákhoz. Nyáron meg azoknak, akik szeretik a komoly sportolási és szórakozási infrastruktúrát (van itt lovarda, kisállatkert, horgász- és teniszközpont, bevásárlóudvar, diszkó, és még a jóisten tudja, hogy, mi), emellett nem bánja, ha zajlik körülötte az élet. Mert gyanítjuk, hogy augusztusban azért zajlik.

A Pó torkolata

Néhány évvel korábban még itt sem volt fenékig tejfel az élet. Ahogy az a folyódeltákban megszokott, volt itt minden, a nyomortól kezdve a csúnya fertőző betegségekig, melyre a nagyfokú elvándorlás tette fel a pontot. Mára mindez konszolidálódott. Az első ránézésre nem túl gigantikusnak tűnő Pó továbbra is a főnök, amely hordalékával sok ezer négyzetkilométeren most is feladja a leckét, de zegzugos csatornarendszerekkel, gátakkal, töltésekkel, árterekkel azért sakkban van tartva.

A szoros értelemben vett Pó-deltának nincs néven nevezhető nevezetessége, így szabadon körbeautózhatjuk az egészet, hogy a sok apró élményből és benyomásból összeálljon valami egészen emlékezetes. Olykor a tenger szintje alatt haladunk a töltés alatt, máskor irdatlan ipari létesítmények kerülnek elénk, miközben gazdag termőföldek váltakoznak burjánzásnak indult vad vegetációval. Látunk szegény és gazdag kistelepüléseket, megállunk rácsodálkozni a több kilométer hosszú kagylótelepekre, és a világvégén átkelünk két lepukkant pontonhídon is, egyiknél fizetni is kell egy keveset, másiknál a hídpénz szedő figura ingyen átenged valamiért. Mindkét hídon egy védőszent szobor áll a híd közepén, valószínűleg jogosan.

Közel egész napot jövünk-megyünk a területen, ki-ki pattanunk az autóból – még egy jachtkikötő partiba is belecseppenünk véletlenül -, miközben nyugtázom magamban: nagyon is érdemes volt idejönni, a több évtizedes kíváncsiságot lecsillapínani.

Ravenna

Ravennába egyrészt a kötelező mozaikok miatt megyünk, másrészt azért, mert viszonylag közel van. Előzőleg valaki azt mondja, hogy maga a város is élmény, azonban ez a tézis annyira nem igazolódik be. Illetve csak annyira, amennyire minden történelmi észak-olasz város élmény. Lehet, csak a gyorsan jött és gyorsan ment záporeső teszi – de nem valószínű -, mindenestre Ravenna nem tűnik olyannak, amely túlságosan felbolygatná a lelket vagy megmozgatná a fantáziát.

Történelemben és műalkotásokban gazdag templomok, jó karban levő belváros girbegurba utcákkal, korrekt fő tér a kötelező városházával.

Ami miatt Ravenna népszerű a turisták számára, az egyrészt Dante síremléke: a költő ugyanis itt halt meg 1321-ben. Maga a mauzóleum egy elég jellegtelen kis építmény, ahova a csoportok kötelező jelleggel betódulnak, álldogálnak kicsit a híres dombormű előtt, majd, letudva a feladatot, kitódulnak. Ha már arra jár valaki, érdemes bemenni a szomszédos Szent Ferenc-bazilikába, ahol sokkal maradandóbb élményben lesz része annak, aki egy kis ablakon letekint a főoltár alatti kriptába: az ókori mozaikokat víz borítja, melyben halak úszkálnak. Mintha csak egy Tarkovszkij-filmbe cseppentünk volna.

A mozaikos Szent Vitalis-bazilika bejáratánál kapásból négy helyre megvetetik velünk a kombinált jegyet (8,50 euró), ami már csak azért is jó, mert erősen délután van, örülünk, hogy a bazilikával végzünk. Még jobban örülünk, amikor kiderül, hogy hiába a kötelező kombinát jegy, az ravasz módon nem tartalmazza a szomszédos Galla Placidia-mauzóleumot, melyben szintén híres mozaikok vannak. Ez utóbbit majd megnézzük otthon könyvből, mondjuk ki a szót.

A Szent Vitalis mozaikjai első pillantásra nem tűnnek akkora durranásnak, ám néhány perc után kezd kirajzolódni az alkotás rendkívüli fizikai és szellemi nagysága, ami feledteti a belépők feletti bosszankodást.

Ferrara

Ravennával ellentétben Ferrara csont nélküli élménynek bizonyul. A Pó-alföld fővárosa hajdanában a reneszánsz fővárosa volt, számos költő lakhelye. (Az mondjuk érdekes, hogy a kezünkbe került útikönyvek egyike sem tartotta érdemesnek megjegyezni, hogy ebben a városban kábé egy évtizedet töltött Janus Pannonius.)

Ferrara szépen helyreállított épületei most is emberközeliséget és barátságos hangulatot árasztanak, miközben nincs a felkapott olasz városokra jellemző álkulturális turistainvázió. Aki idejön, azt már valószínűleg nem a divat hozza ide. Van ugyan egy tekintélyt parancsoló vár, a Castello Erneste a központban, de ennél talán fontosabb, ha teszünk pár kört a környező utcákon, vetünk egy pillantást a reneszánsz palotákra és kettőt a város gyönyörűséges székesegyházára.

Nekünk külön szerencsénk van, hogy vasárnap vetődünk arra, a fő téren piac és kirakodóvásár zajlik, a helyiek egy része a mise után csoportokba verődve, élénken gesztikulálva beszéli meg a világ dolgait, mások ellepik a környező kávéházakat, hogy ott tegyék ugyanezt. Nem egy befelé forduló világ, az biztos.

A beszámolót párommal közösen készítettük.
Értékeld az élménybeszámolót!
0 (0 szavazat)
Lépj be az értékeléshez!
Hozzászólások:

Még senki sem szólt hozzá a témához!

Ahhoz, hogy hozzászólhass válaszd a belépést vagy regisztrálj, ha még nem vagy tagjanik közt!

Az élménybeszámolóhoz tartozó

album

Ajánljuk

még figyelmedbe

Magyar  Română  Slovenčina 
Kedves Látogatónk!

Az ongo.hu oldal jelen formájában már nem frissül, ezért az oldalon megjelenő információk elavultak lehetnek.
Jelenleg azon dolgozunk a háttérben, hogy megújult formában és új funkciókkal ismét a felhasználók rendelkezésére álljon az ongo.hu.
Hamarosan jelentkezünk!

Az ongo.hu csapata
ongo